2011. október 22., szombat

AUSZTRIA: Graz 3.

Látnivalók Grazban:


Városi park:/Stadtpark/: Az óváros keleti szélén húzódó nagy városi parkot a Glacisstrasse határolja, északi részén már a Schlossbergre kúsznak fel a fák. A városi parkban számos szobrot és emlékművet állítottak fel. Központi helyen található a Kaiser Franz-Josef Brunnen díszkút. Friedrich Schiller(1759-1805),és Johannes Kepler csillagász(1571-1630) mellszobrait is megtalálhatjuk a parkban. Egyébként a nagy csillagász valaha a Stempfergasse 6.sz.alatt lakott és a ferences templom melletti evangélikus iskolában tanított.

Városi park.


Császári vár (Kaiserliche Burg): 1430-1440-es években III.Frigyes itt rendezte be a rezidenciáját. Fia I.Miksa 1494-től 1500-ig átépítette a várat. Ekkor épült a Lépcsőház torony, amely ma a legnagyobb látványosságnak számító kettős csigalépcsőt rejti. 1570 táján II.Károly főherceg bővítette a várat. A várhoz kertek kapcsolódnak a Stadpark részeiként. A várral szemben emelkedik a Domkirche, a grazi Dóm. Egy középkori templom alapjain épült, III.Frigyes fejezte be 1462-ben. A stájer főváros csak 1786 óta  püspöki székesegyház. Külsőleg a dóm meglehetősen dísztelen,belső berendezése gazdagabb,művészibb. 
A dómhoz kapcsolódó egyházmegyei múzeum is igen érdekes látnivalókat tartogat. A dóm mellett található II.Ferdinánd császár mauzóleuma. A császár 1637-ben halt meg,leendő mauzóleumát 1614-ben kezdte építeni, s az épület 1638-ban készült el. II.Fedinándon kívül más Habsburgok is nyugszanak itt.

II.Ferdinánd mauzóleuma.

Mura sziget: A Mura sziget valójában nem egy sziget , hanem egy mesterséges úszó platform, melyet a Mura folyó közepére építettek. Vito Acconci tervezte abból az alkalomból hogy 2003-ban Graz lett Európa kultúrális fővárosa. Az 50 m hosszú és 20 m széles építmény egy tengeri kagylóra emlékeztet. A sziget két végén egy-egy gyalogoshíd köti össze a Mura mindkét partjával. A fémszerkezet nyitott része színházi előadásoknak ad otthont, a zárt részben kávéház működik.


Mura sziget

Mura sziget (Graz)



Eggenberg kastély: Graz közvetlen szomszédságának legjelentősebb épülete ez a kastély,gazdag muzeális gyűjteménnyel. A Hauptplatzról villamossal mehetünk ki a kastélyhoz, a főpályaudvartól pedig csak 2 km távolságra találjuk. A mai XIV.kerület amelynek ugyancsak Eggenberg a neve, Algersdorf és Baiersdorf falvakból alakult ki, s még a múlt században csatolták Grazhoz.A kastély egy gyönyörű park közepén fekszik.

Eggenberg kastély
Fotó:msormann

Az Eggenberg család a XV-XVI.században még gazdag borkereskedő família volt. Vagyonával és a császárnak nyújtott kölcsöneivel azonban az udvari nemesség közé emelkedett. Ulrich von Eggenberg 1623-ban már a birodalmi hercegek rangját is elérte, ő építette a palotát. 1717-ig, az Eggenbergek kihalásáig ez volt a családi otthonuk. 1742-ben a Herberstein grófok, az Eggenbergek örökösei J.Hubert bízták meg a kastély átépítésével és bővítésével. A nagyméretű, kétemeletes, több belső udvart magába fogadó, homlokzatán két toronnyal díszített, külön óratoronnyal is ellátott barokk palota olasz tervezőművészek műve. Kápolnája viszont késő gótikus alkotás.

Eggenberg kastély
Fotó:msormann

A palota berendezése nagyon szép, festményei az osztrák barokk legszebb műalkotásai közé tartoznak. Itt található Stájerország legszebb díszterme a tükörboltozatos Prunksaal. A Schloss Eggenberg ma a Joanneum része. A kastélyt és a parkot 1939-ben vásárolta meg a tartomány, 1947-1953-között hozták helyre a háborús károkat, s múzeumnak rendezték be. A földszinten a történelem előtti idők,az őskor leleteit láthatjuk, s római tárgyakat.A leghíresebb egy kultikus kocsi az i.e.7.századból. Az első emeleten a vadászattal kapcsolatos kiállítást láthatunk.Trófeák,fegyverek a Stájer Vadászati Múzeum anyaga kapott helyet.
A dísztermek egyike a kelet-ázsiai művészetek szobája,gazdag porcelán és selyemfestmény gyűjteménnyel.
A második emelet 25 terme az Eggenbergek idejéből maradt ránk.
A parkban vadaskertet és Lapidariumot (római kori kőtár)találunk.

Eggenberg kastély
Fotó:Michael Dawes

2011. október 14., péntek

AUSZTRIA: Graz 2.


Látnivalók Grazban:

Graz
Óratorony

Várhegy (Schlossberg): A 475 m magas Schlossberg magasan a város fölé emelkedik, szépségével megkoronázza a várost. A várba számos szerpentin vezet föl, gyönyörű virágoskertek és árnyas fák alatt pihenhetünk meg, míg a tetejére érünk, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra és a Mura völgyére s a messzi stájer tájra. A gyaloglás 15-20 percig tart. De felmehetünk a várba Európa legmeredekebb fogaskerekű vasútjával is ami 3 perc alatt viszi fel az utasokat. A legújabb amivel a várhegyre feljuthatunk az egy modern lift ami a hegy gyomrából indul és fejenként 1 Euroba kerül.


Így is fel lehet jutni a várhegyre
és így is.






















Az egész várhegy gyönyörű sétahely,virágokkal, fákkal, sétautakkal, vendéglőkkel és pihenőhelyekkel van tele.
Aki gyalog indul neki a várhegynek az a hegy nyugati oldalán található sziklahasadékból induló monstre lépcsőn juthat fel a hegytetőre. Utunk a Herberstein-kerteken keresztül ér föl a kazamaták mellett a Polgárok bástyája és a 28 m magas óratoronyhoz.








Ez a messziről zömöknek látszó s hajdan bástyatoronyként használt óratorony a város jelképe. 1561-ben építették, de hatalmas óráját 1712-ben illesztették rá. A torony mellett lévő 95 m mély török kutat a hagyomány szerint török foglyokkal ásatták 1554-1558 között. Innen megyünk föl a hajdani ágyúállásokhoz és a Stallbasterie, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a városra.
Ebben a bástyában helyezték el a Schlossberg múzeumot, ahol a hajdani erődítményrendszer nagyméretű modelljét is láthatjuk. A közelben álló 35m magas Glockenturm az 1810-ben lerombolt Szent Tamás templom harangtornya volt. A hegyről lesétálva több emlékmű mellett haladunk el,így a Wealden és a Jahn emlékmű mellett. A hegy gyomrában az egykori 600 m hosszú légvédelmi folyosóban a gyerekek örömére mesevasutat építettek.A liliputi vonaton utazva a Grimm testvérek fantáziájában született halhatatlan alakokat láthatjuk.Bejárata a Schlossberg északi oldalánál található.

Graz
Óratorony






Graz
Ágyúállások

Kilátás a várhegyről:

Graz

2011. október 7., péntek

AUSZTRIA: Graz 1.

Graz

Graz Stájerország tartományi székhelye, Ausztria második legnagyobb városa. A Mura folyó két partján, a város középpontjából kiemelkedő Schlossberg körül épült Graz a virágok és a dús parkok városa, minden kicsi és nagy terét befásították,virágágyakkal díszítették.
Vasárnap és ünnepnapokon még ma is feltűnik a grazi utcákon a stájer népviselet, a zöld szegélyes hajtókás szürke öltöny,reprezentálva a zöld tartományt, Ausztria zöld szívét.
Erdős dombvidék és középhegység jellegű táj öleli körül a Graznak helyet adó 350-400 m magasban fekvő medencét. Így a város környezete és elhelyezkedése nagyon szép. Európai viszonylatban is nagy és szépen megőrzött reneszánsz-barokk óvárossal dicsekedhet.

Graz

Graz rövid története:

Graz története a keltákig nyúlik vissza. A keltákat a rómaiak követték a napsütötte lapályon, a rómaiak emlékeit pedig a népvándorlás mosta el. A VI-VII.században a mai Schlossberg a szlávok egy déli törzsének, a szlovéneknek lett a mentsvára, ők nevezték el ezt a helyet gradecnek,kis várnak. Ez Graz nevének a magyarázata. A városról az első írásos emlités 1129-ben történik, a Steyr őrgrófoknak van ekkor itt erődítményük,tőlük kapta az egész tartomány is a nevét. 1192-1246 között a Babenberg hercegek tartományi fővárosa. 1276-ban Graz a Habsburgok Lipót ágának kezére kerül. Ekkor már erős védőfal vette körül a várost. A Habsburgok 1564-1619 között innen kormányozták a birodalmuk déli tartományait, Triesztet és Horvátországot is ideértve. Az uralkodók törődtek a város szépítésével, gazdagításával. Különösen I.Ferdinánd és II.Károly herceg tett sokat a városért. 1586-ban egyetemet alapítottak itt a jezsuiták. Pázmány Péter is a grazi egyetemen tanított hét évig. Az 1664-es szentgotthárdi győzelem után Graz fellélegzett, s miután elmúlt a török veszedelem, a város történelmében újra erős felvirágzás következett be. Ekkor kapta szép barokk küllemét. A napóleoni háborúk alatt háromszor került Graz francia kézre, csak a Schlossberget nem tudták bevenni. 1811-ben János főherceg vette át a tartományt s ezzel Graz vezetését is, s a felvirágzás folytatódott. A főherceg alapította meg a híres Joanneumot is. A Monarchia későbbi korszakában viszont már a csendesen fejlődő, kis tartományi város életét élte. Mindenek előtt azonban Graz elsősorban az osztrák-s ezzel együtt az európai -művelődés egyik jelentős központja maradt.

Látnivalók Grazban:

Graz főtere.
Városháza.

Graz főtere:A Hauptplatz nem különösen nagy méretű, de építészetileg a környező utcákkal együtt nagyon értékes. Az első ami a főtéren feltűnik, egy díszkutas szobor amit a Stájerországban mindmáig népszerű János főherceg emlékére állítottak. János főherceg (1782-1859) olyan szerepet töltött be Grazban, mint a városfejlesztő József nádor Pesten. Még népdalt is énekeltek róla. A szobrot 1878-ban állították fel, négy allegorikus alakja az akkori Stájerország négy fő folyóját jelképezi: a Murát, a Drávát, a Szávát és az Ennst. A főtér déli oldalán van a múlt század végén épült városháza. 

János főherceg emlékére állított díszkutas szobor.

A főtéren sok érdekes barokk épület sorakozik egymás mellett, ilyen a 15.16.17. számú ház és Graz első bérházainak egyike, az 1700-ban épült Weiss ház. A főtértől nem messze található a Landhaus (Tartományi Székház) ami mind történelmileg mind építészetileg igen jelentős palota.1557-1565 között épült a fő szárnya.


Landeszeughaus (Tartományi Fegyvertár): A tartományi székházzal szorosan összeépült a Landeszeughaus (Tartományi Fegyvertár) amely 1643-1645 között épített Anton Sollar mester.A világnak talán a legnagyobb fegyvermúzeuma ez, 32.000 harcos felszerelésére való különféle gyalogos és lovas fegyvert őriznek benne. Többek között 3300 vértet, páncélt és sisakot, 7800 kézi fegyvert, valamint számos díszes, lovagi tornákon és vadászatokon használatos fegyvert láthatunk itt.  Graz stratégiai jelentősége miatt létesítették, a polgárok itt vételezték fegyvereiket, hadi felszerelésüket háborús veszély idején, majd annak elmúltával ide vitték vissza.
Tartományi Fegyvertár.Landeszeughaus
Fotó.Chb

Tartományi Fegyvertár belső udvara.
Fotó:Thisisbossi.

Landesmuseum (Tartományi múzeum):A múzeumot mint neve is mutatja, a várost szépítő János főherceg alapította 1811-ben. A múzeumnak az előbb említett Fegyvertár is az egyik osztálya.
A Joanneum több épületcsoportból áll, ezeket kertek választják el egymástól. A XVII.század közepén épült Joanneum eredetileg kolostor volt és 1811-ben vásárolták meg a főherceg gyűjteményei számára, amelyet ő Stájerországnak adományozott. A múzeum gyűjteményei igen szerteágazóak, a természettantól, a technikától kezdve magukba foglalják a különféle korok gyűjteményeit, az iparművészetet, képzőművészetet, a népművészetet is.Ekkora gyűjteményt természetesen, egy helyen elhelyezni nem lehet, ezért a Joanneum gyűjtőneve alatt a városban sok felé találunk muzeális kiállítást.

Joanneum.
                                         

Képek Grazról:







Folyt.köv.